2009. november 2., hétfő

Örömhír!Isten az álmok megvalósítója!

Tudjátok már gyermekkoromban az volt az álmom, hogy segítsek, gyógyítsak..mindig volt egy két állat, vagy valaki akit éppen ápoltam, bekötöztem bekenegettem...Isten megadta, hogy felnőttként ápoló legyek..így azt hiszem hatékonyabban tudtam segíteni az embereken mint gyermekkoromban, amikor is, mondhatni majdnem mindegyik páciensem belehalt a kezelésbe:))))
Egy tyúk, egy madár..stb..Igazán örültem, hogy azt csinálhatom amit szeretek..habár egyszer nagyon fellelkesedtem, hogy rendőr legyek Isten mégsem engedte meg!Ennek nagyon örülök...:)))
Másik álmom, hogy feleség és édesanya legyek...Isten e mellett az álmom mellett is ott volt...vezetett, mondhatni "hamar" megáldott a világ legjobb férjével:) megadta azt is, hogy hasonlóan gondolkodjunk a családról, a gyermekekről...Isten a közös tervünk mellett is ott volt..és van...
A legnagyobb befektetés a gyermek...mondták már jó páran..és ez biztos is:)
Nem ez a legegyszerűbb feladat a földön...de olyan gyümölcsöző tud lenni, hogy csak nah..erről többet tudnak beszélni akiknek már nagyobbak a gyermekei..:))))
Tehát csak azt szeretném mondani...hogy ismét ajándékot kaptunk Isten szeretetéből..kegyelméből:)
Az ajándék júniusban fog érkezni:)))))Ha az Úr is úgy gondolja, Nátánaelnek fogjuk hívni:)
Isten az álmok megvalósítója....

Drága gyermekeink nagy örömmel fogadták a hírt, főleg Manassé tudja ezt felfogni.
Manassé tudja már, hogy hasam megnő és egyszer csak kibújik, már elég rutinos:) Ismeri a klinikát, tudja, hogy nem lesz foga, sírni fog, és még ülni sem tud majd...de várakozással van, minden nap megemlítí. Megkérdezi, hogy ebből majd neki is kell adni? ilyet majd ő játszik stb...
Ez nagy öröm nekünk...hogy ilyen szeretettel áll hozzá....
Egyik nap megszólalt és ezt mondta:
Édesanyám, van egy ötletem, Nati nekem a barátom lesz! Ez jó ötlet nem?
-Nagyon jó ötlet!-mondtam és folytatta a játékot tovább.

7 megjegyzés:

Györgyi írta...

Áldjon az Úr benneteket!
meg mondom őszintén mikor feltetted a tulipános képet a 8 babával és a kérdéssel akkor az első tippem az volt,hogy tavasszal mikor virágzik a tulipán várható a 4.gyermeketek...hát nem írtam meg de ezek szerint nem sokat tévedtem volna...:))

Emese írta...

Áldjon meg Isten benneteket!
Úgylátom, sok mindenben hasonlítunk:) én is gyógyítgíttam az állatokat, akik nem élték túl... gyerekápoló vagyok...feleség és anya szerettem volna lenni mindig...
Sok-sok erőt !

Szilvia írta...

ez igen!!hamar eljuttok a 8-hoz;)))gratulalok, az Ur erositsen meg...gondolom ennyi baba mellett van segitseg is..vagy tevedek??nekem , most a 2 -vel is elegge nehez, pedig van segitseg is...

Timi írta...

A legnagyobb segítségem az Úr maga, utána jön a férjem, majd a család, testi lelki családom...nem a segítség megléte vagy nem léte a döntő, hiszen a mi gyermekeink:)Mi vállaltuk őket..nem a család, a barátok stb..Mi vagyunk nekik a legnagyobb segítség, nem engedném el őket semmiért sem magam mellől, egy hétre sem, kettőre sem...Hiszem, hogy az Úr megsegít ahogyan eddig is tette ebben a dologban. Hiszen, hogy nézne ki, hogy megszületik az új baba, én meg a nagyokat elküldöm itthonról? Ez nemcsak nekem, de a nagyobbaknak is rosszul esne!
Persze néhány órára, amikor pl. randira megyünk, vagy valami olyan helyzet van, hogy inkább csak egyel mennék, akkor szoktunk segítséget kérni ..és kapunk is:)Ezekért nagyon hálásak vagyunk:) Amúgy a nagyszülők dolgoznak és az egyik fél messze is lakik tőlünk..:)
Megint csak azt tudom elmondani, az Úr az én segítségem, rá támaszkodom, nem a magam erejére:) maradjon ez mindig is így azt szeretném:)))))

Enikő írta...

Egy ideje találtam rá a blogodra, és nagyon tetszik, sok hasznos dolgot találtam itt, de ami külön megtetszett az az Istenbe vetett erős hitetek. Nagyszerű család vagytok :), Isten további gazdag áldását kívánom az életetekre!

Magdi írta...

gratulálok:)az Úr áldása rajtatok van:)

Szilvia írta...

nagyon ugyes vagy!!!mert azert nem semmi 3 aprosaggal lenni:)en nem tagadom meg magamtol azt sem, ha egy hetre esetleg elkuldom Joshit mamahoz!!pl a heten ott van, mert en a kicsivel kell orvoshoz jarjak eleg sokat, aztan en is ell kell menjek orvoshoz stb...mindenkepp, nekunk jol jon ha neha elvihetjuk mamaekhoz!!!mikor meg itthon vagyunk mind, az Ur ad erot, ezt en is tapasztalom!!!