Találtam egy érdekes cikket az oktatásról....ahogy olvastam..a gyomrom összeugrott...és félni kezdtem.....Félelmeimmel az Úrhoz kiáltok..mert én tenni nem sokat tudok...
Félelmem talán azokból a negatív élményekből fakad, ahogyan én éltem meg az iskolát...Akkor költöztünk Magyarországra, egy nyarat töltöttem szabadon, szeptemberben kezdtem az iskolát...idegen volt minden..senkit nem ismertem..senkit..de senkit...Sok sebet kaptam...amit csak Isten tudott gyógyítani....hogy tudjak megbocsátani...osztálytársak , tanárok...nem voltam közülük való..s nem is lettem az...mindig a "román" és hasonló jelzők illettek...a tanárok beskatulyáztak...s minden kedvem elment az egész iskolától...
Röviden ennyi a történet...sokszor naponkénti küzdelmekkel...6 éves koromtól...
nem adtam volna magam iskolába az biztos, éretlen is voltam..és nem elég hogy akkora trauma ért, hogy apukámat nem láttam két évig...és aztán meg hirtelen találkoztunk és minden megváltozott új hely, új ház, új apuka(mert számomra már soha nem volt a régi)..még iskolát is kezdtem...szóval ez a cikk..most felkavarta bennem ezeket az érzéseket....megyek...az Úr elé viszem...ezt a terhet már nem én cipelem..s nem is akarom felvenni újra....
