Étrendi változások az özönvíz után
A bűneset miatt megváltozott az élet lelki és fizikai dimenziója. A Biblia nem magyarázza meg, csak kijelenti: az emberi élet a születés pillanatától az öregedés, elmúlás irányába mutat. Megjelenik a fáradság, a fájdalom, a szenvedés és végül a halál, amit az ember szabadított magára azzal, hogy kiszakította az életét Isten világrendjéből.
Az özönvíz tragédiája pedig arra figyelmeztet, hogy az ember döntései a környezetet is érintik. A környezeti változások benyújtják a számlát, és visszahatnak az ember életére. Ez történt az özönvíz után is. A túlélő családnak Isten új étrendi rendelkezést ad, amelyben megengedi bizonyos, ún. „tiszta” állatok húsának fogyasztását is. Sok Biblia-olvasó számára értehetetlen ez a fordulat. Megváltozott a gyártó véleménye? Elrontott valamit, és most korrigálni próbálja? Nem Isten változott, hanem az ember által teremtett helyzet. Nem volt Isten terve a bűneset, sem az özönvíz. De mivel egy szerető Istent mutat be a Biblia, érthető, hogy az élet fenntartását többre tartja, mint az eredeti tervéhez való ragaszkodást. Az özönvíz kényszerhelyzetet teremtett. Jó ideig nem volt elegendő növényi táplálék. Ezért Isten megengedi a „91-es benzin” fogyasztását, az ideális „98-as” helyett.
Isten azért is megengedte a „tiszta” állatok húsának fogyasztását, mert előre látta, hogy a bűn következtében mindig lesznek olyan helyzetek, földrajzi területek, éghajlati körülmények, gazdasági állapotok, amelyek hasonlítani fognak az özönvíz utáni kényszerhelyzetre; amikor nem lesz elegendő és jó minőségű növényi étrend.
Azzal, hogy Isten engedte meg ezt a változást, nem mentette fel az embert a húsevés következményei alól. A Biblia arról számol be, hogy az emberek átlag életkora fokozatosan csökkent. Ennek természetesen sok tényezője van, de a mai kutatások fényében határozottan kijelenthetjük, hogy a táplálkozás szerepe döntő lehet. Alapvetően a vegetáriánus népcsoportok vizsgálata igazolta, hogy akár 6–8 évet javíthat az életkilátásokon a növényi alapanyagokban gazdag étrend.
Példaként említhetjük az Okinawa-i sziget lakóit, akik vegetáriánus étrendet követnek. A II. világháború alatt egy katonai orvoscsoport kutatást végzett azokon, akik elestek a harcban. Megdöbbenve tapasztalták, hogy az idősek szervezetében sem találtak daganatot, érelmeszesedést vagy más degeneratív betegséget, ami magyarázatot adott magasabb életkorukra.
Sok tanulmány jelent meg a Pakisztán északi részén fekvő Hunza-völgy lakóiról. Több ezer éves földrajzi elszigeteltségüknek köszönhetően egészséges és természetes életszokásokat követnek. 90–110 év közötti lakosok vizsgálata azt mutatta, hogy vérnyomásuk, koleszterinszintjük és szívműködésük normális. Hasonló adatok szólnak a nepáli serpákról, az otomini indiánokról és egyes vallási közösségekről (mormonok, adventisták, stb.). Természetesen a magasabb átlag életkor egyéb egészségőrző szokásokkal is összefügg, mint amilyen a mozgás, élvezeti szerektől való tartózkodás, stresszkezelés, munka és pihenés értelmes ritmusa, stb.
A bibliai időkben élők étrendje
A legkedveltebb élelmiszerek a gabonafélékből készültek. Fogyasztottak búzából, árpából, ritkábban kölesből vagy tönkölybúzából készült ételeket.
A búzát aratás előtt nyersen fogyasztották, vagy serpenyőben pörkölték. Számunkra nehezen elképzelhető, hogy nehéz fizikai munkát végzők is ilyen egyszerű élelmiszereket fogyasztottak. Ruth könyvében olvashatunk az aratók ebédjéről: „Az evés idején azt mondta neki Boáz: Jöjj közelebb, egyél kenyeret, és mártsd falatodat az ecetes lébe. Ő tehát leült az aratók mellé. Boáz pörkölt gabonával kínálta, az asszony pedig evett, jóllakott, sőt még hagyott is.” (Ruth 2:14)
Mi volt a katonák étrendje? Dávid király hadseregének vitték az alábbi élelmiszereket: búza, árpa nyersen és pörkölve, liszt, bab, lencse, méz, vaj, sajt, juhtúró (2Sám 17:28–29).
Érdekességként említjük meg, hogy később a római légiósok napi fejadagja egy marék őrölt gabona volt, amit kiegészítettek az út mentén található gyümölcsfélékkel.
A gabonalisztet kenyér és sütemények (mézes pogácsa, szőlős kalács, olajos kalács) készítésére is felhasználták. A héberek még Egyiptomban ismerték meg a pékáruk gazdag választékát. Utalást tesz erre József története is.
Gyakran készítettek kovásztalan kenyeret is liszt, olaj, só és víz felhasználásával. A ropogósra kisütött vékony lepényfélét akkor sütötték, amikor hirtelen volt szükségük kenyérre. Ezt fogyasztották a 7 napos kovásztalan kenyerek ünnepén, amikor az Egyiptomból való kivonulásra emlékeztek.
Salamon búzával fizetett Hírámnak, Tírus királyának, aki cédrusfát adott neki a templom építéséhez.
Mindebből arra következtetünk, hogy nagyra értékelték a gabonaféléket.
Azon túl, hogy alapélelmiszer és fizetőeszköz volt, a búzából készült kenyér a Bibliában gazdag jelentéstartalommal rendelkező jelkép is. Az Ige, a megélhetés, a naponkénti gondoskodás jelképe. A „mindennapi kenyér” máig közérthető fogalom.
Közkedveltek voltak a gyümölcsfélék is. A legtöbbet említett gyümölcsfélék a Bibliában:
– Gránátalma – sok magvat tartalmazó, kocsonyás béllel körülvett gyümölcs. Díszítőelemek gyakran használt motívuma volt (főpap ruhájának szegélyén, Salamon templomában a bronzoszlopok oszlopfőin).
– Füge – szárítva is fogyasztották, valamint gyógyszerként kelések kezelésére (Ésa 38:21).
– Szőlő – a legkedveltebb gyümölcs. A Jordán mellékén már júniusban beérik. Eskol-völgyében a héber kémek által levágott szőlőfürtöt ketten vitték a vállukon (4Móz 13:24). A jólét, szabadság, békesség és vidámság jelképe volt. Azt a férfit, aki szőlőt ültetett és még nem szüretelt, felmentették a hadviselés alól (5Móz 20:6).
– Olajbogyó – október elején szüretelték, a sátoros ünnep idején. A bogyók olajtartalma 30%-os. Ma is értékesnek tartják az olívaolajat magas telítetlen zsírsavtartalma miatt. Az olajat ételbe, valamint gyógyszerek és testápoló készítésére használták.
A diófélék közül a diót és a mandulát említi a Biblia. A mandula tavasszal elsőként virágzott, ezért jelképként is szerepel a prófétai írásokban.
Zöldségfélékkel és hüvelyesekkel is találkozunk: uborka, póréhagyma, vöröshagyma, fokhagyma, bab, lencse, spenót.
Fűszernövények: kömény, kapor, menta, mustár. Arab kereskedők forgalmazták Salamon idejében. Józsefet fűszerkereskedők veszik meg.
Kedvelt eledel volt a méz. „A tejjel és mézzel folyó föld” az ígéret országának jelképe. A Biblia arra figyelmeztet, hogy „igen sok mézet enni nem jó” (Példa 25:27).
A tejtermékek közül fogyasztották a tejet, vajat és a sajtot.
A húsfélék nem számítottak főételnek. Ritkán fogyasztották ünnepeken.
Az előzőekben már említettük, hogy csak bizonyos állatok húsát fogyaszthatták. A bibliai időkben nem ismerték az „egészségtelen” vagy „egészséges” fogalmakat. Nem sokat értettek volna abból, ha valaki a koleszterinszintre vagy a magas zsírtartalomra hivatkozva megmagyarázza az étrendi rendelkezéseket. Emiatt a Biblia nem indokolja az étrendi tiltásokat. Az akkor használatos kultikus fogalmak köré csoportosítja mindazt, amit fontosnak tart:
– Szent – mindaz, ami Istené. Aki erre a területre tévedt, halálbüntetést szenvedett el. Isten ehhez a fogalomhoz kötötte a legfontosabb erkölcsi normákat, amit a Tízparancsolat tartalmaz.
– Tiszta – mindaz, ami kívánatos az ember számára. Tiszta volt az, aki engedelmeskedett Istennek, jó kapcsolatban élt a családjával, békességben volt az ellenségeitől. Lelki, testi, szellemi és szociális jólét állapota, amit a héber shalom szóval fejeztek ki.
– Közönséges – ha valaki áthágta a higiéniai vagy kultikus rendelkezéseket, közönségessé vált. Például, ha valaki hullát érintett, bőrbetegséget kapott, vagy vérrel került érintkezésbe ilyen állapotba került. Ez egyfajta kultikus tisztátalanságot jelentett, ami miatt karanténba tették hét napig, távol a családjától és a templomtól. Ez a tisztátalanság visszafordítható volt. A kirekesztés lejárta után a különféle tisztálkodási előírások betartásával visszamehetett a táborba; újból tiszta lett.
– Tisztátalan – az elsőhöz hasonlóan ez a terület szintén érinthetetlen volt az ember számára. Állandó tisztátalanságot jelentett, amiből nem volt visszatérés (halálbüntetés). Ebbe a kategóriába tartozott a tisztátalan, fogyasztásra nem alkalmas állatok érintése vagy fogyasztása.
A mai ember számára érthetetlen fogalmak ezek. De ahhoz, hogy Isten megértesse abban a korban a dolgok jelentőségét, kénytelen volt olyan ókori fogalmakat használni, amit jól ismertek. Számunkra nem maguk a kifejezések vagy azok jelentéstartalma az érdekes, hanem az, hogy mit sorolt be Isten az egyes fogalmakhoz.
Talán a legtöbb kérdésünk az utolsó kategóriával lehet. Miért ez a szigorúság bizonyos állatok húsának fogyasztásával kapcsolatban?
Lehet, hogy száz évvel ezelőtt nem tudtunk volna válaszolni erre a kérdésre. A mai kutatások azonban adhatnak néhány kulcsot a kezünkbe.
Mózes III. könyvének 11. fejezete sorolja fel a „tisztátalan” állatokat. Ezek között vannak a rágcsálók, a ragadozók és a háziállatok közül a sertés. A tudomány egyértelműen bizonyítja, hogy a Bibliának igaza van. Az ebbe a kategóriába került állatok valóban nem alkalmasak emberi fogyasztásra.
Példaként említsük meg a sertéshúst. Igen magas a zsírtartalma. Egyéb húsok esetében a zsír kizárólag a sejteken kívül, a zsírsejtekben található, míg a sertéshúsnál maguk a sejtek is nagy százalékban tartalmazzák. Sokat olvashatunk a zsír és a hozzá kapcsolódó koleszterin ártalmairól. Ezen kívül sokféle élősködő jelent egészségügyi kockázatot az ember számára is. A világ sok részén a galandférgek nagyon elterjedtek, különösen a vaddisznóhús esetében. Az afrikai sertéspestist olyan DNS-vírus okozza, amely kizárólag a sertésfélékre veszélyes.
Beszélhetnénk a tengeri dögevőkről is. A tenger gyümölcsei a hepatitis A, valamint a Vibrio cholerae (a kolerát okozó vírus) és sok más kórokozó mikroorganizmus terjesztői. Minden négy ételmérgezéses eset közül egyet a tengeri puhatestűek fogyasztása okoz. Mivel szűrik a vizet, ezek a lények a tenger természetes tisztítói. A szárazföldi keselyűkhöz vagy más dögevő madarakhoz hasonló ökológiai feladatot végeznek. A tengeri puhatestűek dögevők, vagyis elpusztult tengeri lényeket esznek. Ezért nagy mennyiségű kórokozó mikroorganizmussal és toxinokkal fertőzöttek. Mindezek mellett a tengeri puhatestűek sok koleszterint tartalmaznak, húgysavat termelnek, és nehezen emészthetőek.
Mindezek ismeretében igazat kell adnunk a Bibliának. Bár a hús nem ideális táplálék, mégis óriási különbség van hús és hús között. Egyesek (mint amilyenek a szárnyasok, egyes halfélék stb.) fogyasztásra alkalmasak, míg mások nem. Ez utóbbiakat nevezi a Biblia „tisztátalanoknak”.
Még mindig kérdés maradt, hogy miért a negyedik kategóriába (tisztátalan) helyezte Isten a betegségeket okozó húsok fogyasztását? Ezzel akarta kifejezni, hogy ezek a táplálékok a halállal hoznak kapcsolatba – életveszélyesek lehetnek. Ezektől a betegségektől akarta Isten megóvni az ő népét egy olyan korban, amikor nem voltak antibiotikumok, vakcinák és nem lehetett sebészeti beavatkozással életet menteni. Az első kifejezéshez (szent) hasonlóan ez a terület is morális jelentőségű. Az egészség bizonyos határokon túli tudatos veszélyeztetése az Istennel való bizalmi kapcsolatot érintő erkölcsi kérdéssé válik.
További megválaszolandó kérdés, hogy a valamikor „tisztának” minősített állatok helyzete hogyan változott meg az állatbetegségek elszaporodása miatt, és ez miként mutat vissza az eredeti étrend hitelességére.
A tisztátalan húsok mellett voltak további megszorítások is. A tiszta állatoktól származó zsírt és vért sem fogyaszthatták el a bibliai korok emberei. „Örök rendelkezés legyen ez nemzedékről nemzedékre minden lakóhelyeteken: se kövérjét, se vért ne egyetek!” (3Móz 3:17)
Ismét arra találunk jó példát, hogy a Biblia nem ad egészségügyi magyarázatot. Alkalmazkodik az akkor élő emberek kultúrájához. De ma értjük, és igazat kell adnunk a Bibliának. A zsírral kapcsolatban nem lehetnek kételyeink, de kevesebbet hallunk manapság a vér fogyasztásáról. Könnyen megérthetjük ezt a tiltást is, ha arra gondolunk, hogy a vér káros anyagcseretermékeket (karbamid, húgysav, koleszterin, stb.), hormonokat, valamint kórokozó baktériumokat és vírusokat tartalmaz.
A Biblia egészségügyi rendelkezései kiállják a modern tudomány próbáját. Amit Isten visszakért, azt ma a tudomány is kockázatosnak nevezi. Bizalom kérdése ma is, hogy milyen döntést hozunk. Ahogy az Éden kertjében, Isten ma is lehetőséget ad szabadon választani.
te000203.jpg
A Bibliában találjuk meg a világtörténelem első táplálkozástudományi kísérletét.
Dánielt több társával együtt Babilonba deportálják Nabukodonozor seregei. A király azt szeretné, ha héber fiatalokat nevelne ki, hogy később helytartói legyenek a leigázott területeken. Ennek érdekében minden eszközzel megpróbálja átmosni a fiatalok agyát, hogy héberül tudó, de babiloni módon gondolkodó ügynökökké váljanak. Megváltoztatja nevüket, és a saját asztalánál látja őket vendégül. A felemelkedés óriási perspektívái előtt álló hadifoglyok azonban furcsa módon reagálnak a király nagylelkűségére. Olvassuk tovább a Bibliából:
„Dániel azonban elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével és azzal a borral, amit ő szokott inni, ezért arra kérte a főudvarmestert, hogy ne kelljen magát beszennyeznie. Isten a főudvarmestert jóindulatra és szeretetre indította Dániel iránt, de azért ezt mondta a főudvarmester Dánielnek: Félek az én uramtól, a királytól, mert ő rendelkezett így ételetekről és italotokról. Mi lesz, ha azt látja, hogy ti soványabbak vagytok, mint a veletek egykorú ifjak? Még bajba kerülök miattatok a királynál! Akkor Dániel ezt mondta annak a felügyelőnek, akit a főudvarmester rendelt Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá mellé: Tégy próbát szolgáiddal tíz napig! Engedjék meg, hogy zöldségféléket együnk, és vizet igyunk. Azután mutassanak meg neked minket és azokat az ifjakat, akik a király ételéből esznek, és amit majd látsz, aszerint bánj szolgáiddal! Az hallgatott rájuk ebben a dologban, és próbát tett velük tíz napig.
Tíz nap múlva szebbnek látszottak, és kövérebbek voltak azoknál az ifjaknál, akik a király ételéből ettek.
Ezért a felügyelő fölmentette őket az alól, hogy az előírt ételt egyék, és hogy bort igyanak, és ahelyett zöldségféléket adott nekik. Ennek a négy ifjúnak megadta az Isten, hogy előrehaladjanak a tudományban, mindenféle írásban és bölcsességben. Dániel pedig értett a látomások és az álmok magyarázatához is.
Amikor eljött az az idő, amelyről meghagyta a király, hogy vezessék őket eléje, a főudvarmester bevezette őket Nebukadneccar elé. A király elbeszélgetett velük, de egy sem akadt több közöttük olyan, mint Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá. Ők tehát a király szolgálatába álltak. Akármit kérdezett tőlük a király, bölcsesség és értelem dolgában tízszer okosabbaknak találta őket egész országa minden mágusánál és varázslójánál. Ott is maradt Dániel Círus király uralkodásának első évéig.” (Dán 1:8–20)
Dánielt nem a tudományos megfontolások vezették, hanem az Istennel való bizalmi kapcsolat. A mai embernek nagyobb lehetőségei vannak. Amit több ezer éven át csak hinni lehetett, ma látni, tapasztalni és tudományosan igazolni is lehet. Minden bizonyítékunk megvan ahhoz, hogy jól válasszunk.
Forrás:
http://www.felfedezesek.hu/index.php?content=felfedezesek&cid=2&id=372
Hűséges olvasóink talán még emlékeznek a végül is sikerrel zárult aláírásgyűjtési akciónkra, amely 3 évvel ezelőtt arra irányult, hogy az állam vállaljon felelősséget a kötelező védőoltások miatt keletkezett esetleges mellékhatásokért/károsodásokért. Akár kártérítést is kaphassanak azok, akiknek gyermeke maradandó károsodást szenved a védőoltás miatt.
Elülni látszottak a hullámok, de most újabb – igaz, még nem kötelező – védőoltás bevezetése borzolja a kedélyeket. Ezúttal azonban nemcsak a kétkedő szülőkét, hanem a gyermekorvosokét is.
Egy általunk megkérdezett gyermekszakorvos vállalta, hogy elmondja az általa ismert tényeket, érthető módon azonban ahhoz nem járult hozzá, hogy a nevét közöljük. Szeretné megtartani a munkáját... Az általa közölt információk természetesen ellenőrizhetők.
Megtévesztő plakát, szakmai állásfoglalás
Forgalomban van egy plakát, amely a pneumococcus elleni védőoltást reklámozza. Ezen egy orvos vizsgál egy gyermeket. A gyermek 2 év felettinek látszik. A plakáton az áll, hogy hörghurut, torokgyulladás ellen is jó a védőoltás. A gyermekorvos véleménye szerint ez egyszerűen nem felel meg a valóságnak, mert a torokgyulladásokban soha nem ez a kórokozó.
Alább részleteket olvashatnak az Infektológiai Szakmai Kollégium (vagyis a fertőzések ügyében leginkább illetékes hazai orvosi testület – a szerk.) ajánlásából. Ne riasszon meg senkit az orvosoknak szóló, ezért szükségszerűen szakmai szöveg, mert megpróbáljuk megmagyarázni, miről is van szó.
„Hivatalos adatgyűjtés jelenleg Magyarországon csak a pneumococcus okozta gennyes meningitiszekről (agyhártyagyulladás – a szerk.) van. Évente átlagosan 70-80 jelentett esetről tudni, melyek közül minden harmadik-negyedik halálos kimenetelű. Az esetek 80%-a 40 évesnél idősebbekben fordul elő...
Sem a pneumococcus pneumoniák (tüdőgyulladások – a szerk.), sem az invazív fertőzések hazai előfordulási gyakoriságára, ill. kimenetelére vonatkozóan nincs a fentieken túl értékelhető epidemiológiai statisztikai adat...
...Tovább bonyolítja a helyzetet a pneumococcus baktérium polysaccharid tokjának eltérő térszerkezetéből adódó, immunológiailag megkülönböztethető 90 pneumococcus szerotípus elterjedése, mely szerotípusok a fertőzések epidemiológiáját is nagyban befolyásolják.
A tünetmentes nasopharyngeális (vagyis orr-garat – a szerk.) pneumocccus hordozás klinikai jelentősége újabban sokat vizsgált, nem teljesen tisztázott kérdés. A hordozás befolyásolására kizárólag a konjugált vakcinák képesek, ám igazoltnak tekinthető az oltottakban a vakcinákban nem szereplő szerotípusok hordozásának megjelenése...”
Magyarán, a szakmai szövegből kihámozva a lényeget: aki oltást kap, abban nagyobb számban jelennek meg az oltóanyag összeállításakor figyelembe nem vett, de létező, egyéb fertőző baktériumok!
Folytassuk az idézetet, érdemes átrágni magunkat rajta:
„A pneumococcus fertőzésre a fogékonyság általános. A védőoltás indikációja szempontjából azonban elsősorban az invazív pneumococcus fertőzésre fokozott kockázatúakat érdemes leginkább figyelembe venni.
Invazív fertőzésre a 2 (számos adat utal arra, hogy az 5) évesnél fiatalabbakban, illetve a 60 (65) évesnél idősebbekben lehet számítani. Minden életkorban fokozott kockázatot jelent a veleszületett vagy szerzett immunhiányos állapot, a szervátültetések, a HIV fertőzés, a sarlósejtes anaemia, illetve más haematológiai megbetegedés (myeloma multiplex), az anatómiai vagy funkcionális léphiány, az anyagcsere betegségek, különösen a cukorbetegség, a légzőszervek és a keringési rendszer, a máj, a vesék krónikus betegségei, a liquorcsorgás, az alkoholbetegség. Egyes újabb, a koponyán belül, durva megnyitással végzett műtéti beavatkozások – pl. az endocochleáris implantáció –, ill. traumák is fokozott kockázatot jelentenek.
Kicsiknél az igen fiatalon kezdett közösségbe járás, időseknél az intézeti ápolási is kockázati tényező. Magas rizikójú egyénnek tekintendő mindenki, aki átvészelt már életében invazív pneumococcus fertőzést még akkor is, ha nem sorolható az említett csoportokba.”
Kérdésünk: vajon hány kicsi gyermekről lehet elmondani, hogy például átesett szervátültetésen, krónikus máj- vagy vesebetegsége van, netán alkoholbeteg?
Mennyire vették figyelembe a döntéshozók a szakmai ajánlást?
Végül még két megállapítás az idézett ajánlásból, amelyek akár helyettesíthetnék az egész útmutatót:
„1. A kockázati csoportba tartozás egyben a pneumococcus vakcináció indikációját is jelenti.
2. Különösen fontos hangsúlyozni a 65 éven felüli populáció vakcinálását, számukra egy oltás életük végéig megfelelő védettséget biztosít.”
Csakhogy a végén csattan az ostor! A szakmai kollégium ajánlása ugyanis ezt mondja:
„A fiatal, rizikó faktorral nem rendelkező populáció vakcinálása nem indokolt.”
Kérdezzük akkor: minek a védőoltás? Kinek szánták?
Vajon mennyire hatékony, ha „...invazív pneumococcus betegségre az USA-ban jóval 90%-ot meghaladó hatékonyságot írtak le, sok európai országban 70% körüli hatékonyságot, más kontinenseken 50% körüli hatékonyságot igazoltak eddig... Az öt éven aluliak otitiseinek (középfülgyulladás – a szerk.) megelőzésében igen eltérő eredmények olvashatók. Általában 6-7, ill. 30% körüli hatékonyságot tapasztaltak a vakcina és a keresztreakciókat adó szerotípusokat illetően, attól függően, hogy a vakcináció hatását az összes, bármilyen kórokozó kiváltotta középfülgyulladásra, vagy csak a pneumococcus otitisekre vizsgálták. Kétségtelen tény az is, hogy az oltás általános bevezetését követően a vakcinában nem reprezentált szerotípusok gyakoribb előfordulását lehetett észlelni mind a nasopharyngeális hordozásban, mind az otitisekben.”
Ha a fenti számokat nézzük, középfülgyulladásra a védőoltás igazán mérsékelten hat... „Bónusz” viszont, hogy gyakrabban jelennek meg az egyéb kórokozók, amelyek ellen nem véd az oltóanyag.
Kártalanítás: az állam ismét nem felelős – de mit tegyen a szülő?
Ami pedig a gyermekorvosokat illeti, álljon itt egy részlet az ÁNTSZ körleveléből.
„A pneumococcus elleni térítésmentes védőoltásokra az 1997.évi CLIV. törvény 58. $ (7) nem vonatkozik, tehát a kártalanítási felelősség nem a magyar államot, hanem az oltóanyag gyártóját és az oltóorvost terheli. Az oltóorvosok kötelező felelősség biztosítása kiterjed a védőoltás beadására.
Az oltóanyag hűtve tárolásáért, illetve a hűtőlánc folyamatosságáért az oltóanyag átvételétől az oltóorvos tartozik felelősséggel.”
Amellett tehát, hogy az orvosok jó részét nem sikerült meggyőzni az oltás hatékonyságáról, sőt arról sem, hogy egy „végleges”, biztonságos formuláról van szó, még a felelősség is az övék. Sovány vigasz, hogy biztosításuk kiterjed az esetleges „károkra” (?), ha a beoltott gyermek netán súlyos károsodást szenved. Tiszta lelkiismerettel vajon melyik orvos olt be úgy gyermeket, ha tudja, hogy az oltás egyrészt nem biztos hatású, másrészt a lelke mélyén pontosan tisztában van azzal, hogy valószínűleg több kárt okoz, mint hasznot?
A körlevél megfogalmazásában még egy rejtett akna van, ez pedig éppen arra vonatkozik, amiért 2005 őszén gyűjtöttük az aláírásokat. Az állam felelősségéről van szó, arról, hogy mivel ez az oltás – még – nem kötelező, ha bajt okozna, nem felelős más, csak az orvos és a szülő.
A szülő, aki nincs a teljes, hiteles információk birtokában, aki biztosan jót akar a gyerekének. Okos emberek hirdetik, mondják, hogy jó, tehát beoltatják a gyereket. De vajon beoltatnák-e akkor is, ha tudnák: az oltóanyag valószínűleg alig használ, de sokat árthat. Óhatatlanul felmerül a gyanú: nem kísérletnek szánják-e most az oltási kampányt? Ennyi ismeretlen faktorral ugyanis érthető, ha nem merik kötelezővé tenni az oltást. Kell egy kifutási idő, ami alatt kiderülnek a hibái? Csakhogy kísérletezni egereken szokás...
