Nagyon jó alkalom volt a kismamákkal együtt lenni, 3 új anyuka tudott eljönni közénk, áldott dolog megosztani egymással terheink, imádkozni értük, beszélgetni, megismerni egymást:)
Készülődésben vagyok..még mindig...készülök és készülök..nagy izgalommal:)Hagyok nektek pár jó gondolatot a házasságról, így hétvégére:) Ezt a pár gondolatot egy régi kis noteszemben találtam meg, még valamikor régen, lánykoromban jegyeztem fel ezt a pár fontos gondolatot:) Most is építő volt számomra átolvasni:) remélem benneteket is megerősít:)
Köszönöm, a jó kívánságokat:) Úgy érzem örömöm még nagyobb lesz , ahogy az évek múlnak:)
"A hűség a büszkeségen alapul, amely felismeri az ember belső értékét, vagy bármi legyen is a hűség tárgya. Ismerünk olyan asszonyokat, akik nyilvánvalóan hűtlenek férjükhöz. Nem úgy , hogy megcsalják a férjüket, de nem büszkék rá, hogy a feleségük lehetnek. Néha azért nem, mert lenézik a férjüket, néha régimódi féltékenységből.A büszkeséghez azonosulás szükséges. Ha büszke akarsz lenni valakire, azonosulnod kell vele. Ha büszke vagy a férjedre és hűséges vagy hozzá, szenvedni fogsz ha kritizálják.Amikor kritika éri mellette kell állnod.Néha tudni fogod, hogy a kritika jogos, és mivel hűséges vagy hozzá, annál nagyobb szenvedést fog okozni. Ha érzésekre építenéd a házasságod, olyan lenne mintha homokra építenéd a házadat.Érzéseid állandóan változnak, de nem rájuk teszel fogadalmat. Isten előtt szeretetet ígértél. Senki sem tudja felmérni a jövőt a lehetőségeivel akkor, amikor ezeket az óriási ígéreteket teszi. Hitben ígérjük meg. A szeretet mögött rejlő alapelv az odaadás. A szerelmes asszony számára ez természetes dolog.A nőiesség lényege az odaadás. A szeretet engedelmességben nyílvánul meg. Pál azonban tudta, hogy a férj szeretete más.Életerős, Istentől kapott uralomvágya , amelyre szüksége van feladata, az uralkodás betöltésére, nehezebbé teszi számára hogy le kell tennie az életét.Pál ezért a legsúlyosabb terhet rakta a férfira, amikor azt parancsolta, hogy úgy szeresse a feleségét, ahogyan Krisztus szerette a Gyülekezetet. "
"Ragaszkodni azt jelenti: szabad világosságban járnom, mindent elmondhatok, mert a társam mellettem áll, mert szeret.A ragaszkodás a házasság szíve. A ragaszkodás feladata az, hogy mindenre fényt derítsen ami elválaszt, ami megoszt."
Elisabeth Elliot : Nőnek születtél
Áldott hétvégét:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése