Kedves kis Benjikém elment...ma délután.Olyan rövidnek de mégis hosszúnak tűnt ez a két hét. Csend lett a házban, a két gyerkőc néha mint ha nem is lenne itthon...azt se tudom sokszor hol is játszanak, mit is játszanak...Benjitől Manassé egészen jól megtanult játszani, kocsizik a kocsis szőnyegen, amit eddig nem tett, aztán rajzol, egy kicsit többet mint eddig. Feltalálja magát egyedül is nem kell én is ott legyek minden mozzanatnál. ÖRÜLÖK neki!!Ez azt is mutatja, hogy előre haladunk, nem visszafelé, és ez jó!! Persze meg kell mondjam őszintén, nem csak jót tanult Benjitől, de erről most ne essék szó, mert lényegében jó volt. Remélem,hogy te is Benjikém csak a jókra emlékszel és te is előre haladsz...!!!
Ma Márti (sógor nőm) nálunk vacsorázott, mert most egyedül van a kis virággal. Anyósom Judittal elutazott a testvéréhez, nem tudom mennyi időre. De Efraimék jönnek valamikor a héten Jéminával és Napsugárral Debrecenbe, Jémina még nem is látta a kis tesóját. Mirjam meg azt hiszem Veres mamáéknál van.
Én meg, hulla fáradt vagyok, lehet hogy már hulla szagom is van és a foltok is kezdenek megjelenni rajtam, ráadásul most még idő változás is van, úgyhogy kivagyok...:)) Ilyen az élet, egyszer fent egyszer lent. Néha úgy érzem annyi energiám van, hogy mindent megtudnék csinálni, máskor meg semmit...Tart ez most már szinte egy hete, vágyom már egy jót aludni, jó lenne ha Lídiám is végig aludná az éjszakát, hiszen már nagy lány. De szegényemet a foga is kínozza lassan egy hete, a szemfog...nem tudom mikor akar kibújni, pedig már nagyon nagyon fehér...
Ma fürdésnél olyan jót játszottak a kis drágák, Manassé rájött, hogy lehet csúzdázni, nah több se kellett Lídiának ő is utánozni kezdte, ropogós kacagásba kezdtek és nem számított, hogy a kádba verik a fejüket, meg elmerülnek ők csak csúsztak és csúsztak...:) Kár hogy kicsi a kádunk...de még éppen elég nekik...:) Úgyhogy jól telt az este nekik...egyenlőre még Benjit nem is emlegette Manó, kíváncsi leszek holnap mond-e valamit...
Nem is írtam még, hogy voltak itt Imréék, Imrike meg nagy Imre :) Szuper kis kocsijukkal...nagyon vagány...Használjátok egészséggel...lassan és biztosan menjetek vele :) az a biztos :))
Várlak titeket szeptemberben pár napra, egy kis városnézés és együtt lét....akkor már nincs nagy meleg a tömb házban sem, viszont most...ültő helyemben izzadok s ha főzök akkor ne is beszéljünk róla...de szeptember már jó...:)úgyhogy gyertek bátran, mert várunk...megünnepeljük együtt Lídiám szülinapját....
Lassan megyek lefekszem, csak várom Petit, mert haza vitte Mártit, és utána beugrott a tescoba vízért meg tejért....áldott pihenést mindenkinek aki pihenésre vágyik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése